BEMUTATKOZÁS

Az Emberkék Alapítvány 1995.11.15-én a Csolnoky Ferenc Kórház Gyermekosztályának fekvő és járó betegei gyógyulásának elősegítésére, körülményeinek javítására, a krónikus beteg gyermekek életkörülményeinek megkönnyítésére jött létre.

Az elmúlt évtizedekben az alapítvány rengeteg nagy értékű műszert, diagnosztikus eszközt vásárolt a Gyermekgyógyászati Centrum számára a felajánlásokból befolyt összegekből, továbbá évről évre sikerül hozzájárulni a kis betegek, illetve szüleik kórházi tartózkodásuk alatti kényelmének javításához.

Alapítványunk támogatóként részt vesz gyermekeknek szóló egészségügyi-, illetve életmód programok szervezésében és megvalósításában.

Hisszük, hogy minden segítség számít.

Köszönjük, hogy egyetértve céljainkkal Te is támogatod alapítványunk munkáját és ezáltal a boldog, egészséges gyermekmosolyokat!

Ezen a bankszámlaszámon fogadjuk felajánlásodat: 10104820-63052860-00000008

Adód 1%-ával ezen az adószámon tudod támogatni munkánkat: 18920295-1-19

Alapítványunk munkáját a Repont automatákban elhelyezett palackok árával is segítheted nap mint nap.

Közvetítőként örömmel segítjük a civil adománygyűjtéseket, felajánlásokat is, mind kommunikációval, mind pedig az adományok célbajuttatásával.

Szívesen részt veszünk városi- és jótékonysági rendezvényeken, ahol aktivitással, szűrésekkel színesítjük a programot, népszerűsítjük alapítványunk munkáját és a felajánlásokból befolyt összeggel közelebb kerülhetünk céljaink megvalósulásához.

KURATÓRIUM

Dr. Unger Vivien, az Emberkék alapítvány elnöke

A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Gyermekgyógyászati Centrumában csecsemő-gyermekgyógyász szakorvosa. 2023. május óta vezeti az Alapítványt, lendületesen és lelkesen dolgozik a Kollégákkal és az Önkénteseinkkel a támogatásokért.

„Az eddig eltelt két év során elért eredményekre büszke vagyok és remélem a jövőben is hasonló sikerrel tudjuk Támogatónkkal együtt a Gyermekgyógyászati Centrumot segíteni.”

Léberné Stáhl Katalin a kuratórium tagja

A Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő-Gyermekgyógyászati Centrumában 1994. augusztus óta dolgozik gyermekápolóként, majd később diplomás ápolói végzettséggel. 2003 óta látja el az osztály főnővéri feladatait.

Az Emberkék Alapítvány kuratóriumi tagja 2004 évtől. Az elmúlt két évtizedben számos eszköz beszerzését kezdeményezte és a folyamatok kivitelezését is segítette.

„A többéves tapasztalat is azt támasztotta alá, hogy az Emberkék Alapítvány munkája és hozzájárulása nagyban segítette és színesíteni tudta az Osztály életét, remélem ez így folytatódik a jövőben is.”

Dr. Török Tina, a kuratórium tagja

2020. szeptember óta dolgozik a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Centrumában gyermekgyógyász rezidensként immáron szakorvosjelöltként.

Jelenleg otthonról igyekszik segíteni az Alapítvány munkáját a kislánya születése óta.
Számos jótékonysági gyűjtést és sütivásárt szervezett már, hogy támogatóink adományával segíthesse a Gyermekosztályon gyógyuló kis betegeink körülményeit.

„Igyekszünk fiatalos lendületet, újdonságokat belevarázsolni az Alapítvány életébe, amely természetesen a segítőink „angyalkáink” nélkül nem tudna megvalósulni.
Célunk a jövőben is folytatni ezt a megkezdett utat, sőt szeretnénk fejlődni és sok-sok újdonsággal, meglepetéssel készülünk a jövőben, hogy mindenki jobban, színesebben megismerhesse az Alapítványunk munkásságát.”

EREDMÉNYEINK

Az Emberkék Alapítvány működését és tevékenységét a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja. Köszönjük a támogatást!

Sikeres pályázatok, rendszeres és eseti támogatók segítsége, gyűjtések rendezvényeken és számos önkéntes összefogásának eredménye, hogy alapítványunk nap mint nap segítheti a beteg gyermekek gyógyulását.

Álljon itt néhány példa a teljesség igénye nélkül.

Video-colonoscop

A jótékony adományozók segítségével és a Pro Filii Alapítványtól elnyert 9.766.670,- Ft-ból, az 1% felajánlásokból, a KNAPP Hungary rendezvényén gyűjtött felajánlásokból és a sütivásárokon gyűjtött adományokból sikerült beszereznünk egy gyermekek tükrözésére is alkalmas video-colonoscop készüléket a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Gyermekosztályára 14.427.200,-Ft értékben. Illetve megvásárolhattuk hozzá az első néhány vizsgálat elvégzéséhez szükséges endoterápiás tartozékot is 283.909,-Ft értékben. Köszönjük szépen mindenkinek, aki hozzátett az eszköz megvásárlásához és ezáltal hozzájárult a beteg gyerekek gyógyulásához.

EEG készülék

2025-ben valóra vált egy újabb álmunk, EEG készüléket vásárolhattunk a kórház gyerekosztálya számára.

Az EEG vizsgálat az idegsejtek elektromos aktivitásának regisztrálására alkalmas. A mindennapi rutinban elsősorban epilepszia betegség kimutatására, majd követésére használjuk, de egyéb kórképek diagnosztizálására is alkalmas lehet (pl. bizonyos vírus okozta agyvelőgyulladás).

Köszönjük mindenkinek, aki hozzátett a készülék megvásárlásához.

❤️ Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány : 7.597.775 Ft

💚 Emberkék Alapítvány: 7.394.575 Ft, amelyhez az Apát-Agro Mezőgazdasági és Szolgáltató Bt. adománya (5,5-5,5 millió Forint) nagyban hozzájárult.

A fennmaradó 1,89 millió forintot az alábbi rendezvényeken gyűjtött összegekből raktuk össze

– Vámosi Lencse Fesztivál : 142.500 Ft

– Bakony expo: 654.325 Ft

– Veterán találkozó: 524.690 Ft

– Palack visszaváltás : 158.250 Ft

– A fennmaradó 400.000 Ft pedig személyes átutalásokból adódott össze.

RENDEZVÉNYEK, AHOL AZ ALAPÍTVÁNYT KÉPVISELTÜK

Bakony Expo 2024

A Bakony Expo 2024-es rendezvényén egészségpontot alakítottunk ki, szűrővizsgálatokkal és foglalkozásokkal gyűjtöttük az adományokat és népszerűsítettük alapítványunk munkáját.

Nemesvámosi Lencse – és hurkafesztivál

A Nemesvámosi Lencse – és hurkafesztiválon is Egészségponttal volt jelen az Alapítványunk! 

A Vámosi Lencse- és Hurkafesztiválon standunkon 74 vércukormérésre és 12 vérnyomásmérésre vállalkoztak, 142.500 Ft adománnyal kerültünk közelebb az EEG készülék megvásárlásához!

Balatonfűzfői Veterán Autós és Motoros Találkozó

Kedvelt rendezvényünk, ahol sütivásárt tartottunk. Ilyenkor önkénteseink kitelepülnek és a felajánlott süteményeket árulják adomány ellenében. Selmeci Bogi arcfestő is rendszeresen velünk tart a rendezvényeken, munkájával önzetlenül segítve alapítványunkat és színesítve standunkat.

Karácsonyi Angyalok

27 tartósan, krónikusan beteg gyermek karácsonyi kívánságait sikerült valóra váltanunk az Angyalkáink segítségével. A gyermekek és szüleik különböző kívánságokat juttattak el az alapítvány képviselőinek, akik felhívást tettek közzé és úgy találtak ajándékozókra az ország több pontjáról, de főként Veszprémből. 2024. december 19-én Veszprémben, a Hangvillában az alapítvány segítségével az adományozók találkozhattak a gyerekekkel és személyesen adták át ajándékaikat. Az ünnepélyes átadás eseményére a beteg gyermekeket elkísérték családjaik és sok jótékonykodó is a gyermekével érkezett, példát mutatva a segítségnyújtásból. Nagy mosolyok, nagy találkozások és őszinte ölelések emelték az ünnep fényét.

ADÓ 1%

Hálásak vagyunk mindenkinek, aki adója 1%-ának felajánlásával is segíti a munkánkat. A legutóbbi évben 3.216.274 Ft-ot kapott alapítványunk a kórház gyerekosztályának támogatására adó 1% felajánlásokból.

Adószámunk: 18920295-1-19

Köszönjük a segítséget!

CÉLJAINK

Következő nagy célunk egy EKG gép megvásárlása.

TÁMOGATOM

Támogasd az Emberkék Alapítványt a REpont segítségével!

Most te is hozzájárulhatsz munkánkhoz a REpont rendszer segítségével, a palackok árát alapítványunknak utalhatod visszaváltáskor! 

Hogyan teheted ezt meg?

  1. Gyűjtsd össze az üres italcsomagolásokat (0,1–3 literes műanyag, fém vagy üveg palackokat).

  2. Keresd fel a legközelebbi REpont automatát.

  3. Helyezd be a palackokat az automatába.

  4. Olvasd be a mellékelt QR kódot a kijelzőn megjelenő lehetőségek előtt.

  5. A QR kód beolvasása után a rendszer automatikusan az Emberkék Alapítványhoz irányít.

  6. Erősítsd meg a felajánlást a kijelzőn.

Egyetlen palack visszaváltásával is hozzájárulhatsz a gyermekek gyógyulásához és jólétéhez.

Ezen kívül Bankszámlaszámunkra is utalhatsz közvetlenül, ha segítenél: 10104820-63052860-00000008

Minden apró segítség számít!

KAPCSOLAT

Emberkék Alapítvány

Veszprém, Kórház u. 1.

Adószám: 18920295-1-19

Bankszámlaszám: 10104820-63052860-00000008

E-mail: emberkekalapitvany@gmail.com 

Ha segítenél, vedd fel velünk a kapcsolatot az emberkekalapitvany@gmail.com címen. Minden segítő kezdeményezést örömmel fogadunk!

Facebook oldalunkon naprakészen mutatjuk be munkánkat és aktuális projektjeinket, kövess minket: https://www.facebook.com/Emberkekalapitvany/